A Morgan ló eredetéről


Amerika legendája: "Figure"

„A Morgan ló szépsége megdobogtatja mindenki szívét. A fajta szinte egyedülálló módon mintha csakis azért létezne, hogy kedvébe járjon az embernek. Egyszerűen erre van teremtve!” (forrás: Amerikai Morgan Ló Szövetség, AMHA)

A kezdetekről...

A Morgan lófajta eredete egészen különleges, hiszen mindössze egy alapító ménre vezethető vissza. „Figure” a Massachusetts állambeli Springfieldben született 1789-ben, és legendás története akkor kezdődött, amikor egy Justin Morgan nevű férfi jelentéktelennek tűnő fiatal 2 éves csikóként egy adósság fejében megkapta és magával vitte Vermontba. Justin Morgan lótenyésztéssel foglalkozott és farmerként dolgozott, ugyanakkor zenét tanítva bejárta az államok egész keleti részét.

Ahogy Figure növekedett, a környezete egyre inkább felfigyelt rá méretét meghazudtoló ereje, kitartása, munkabíró képessége, gyorsasága, és nem kevésbé szépsége és könnyű kezelhetősége miatt. Korabeli leírások alapján marmagassága alig több, mint 142 cm lehetett, súlya pedig mindössze 430 kg. Figure kemény élethez szokott: hétközben a földeken dolgozott, az erdőirtásban segédkezett, hétvégén pedig parádés kocsiba fogva vitte gazdáját a városba, mégis végig egészségesen, sőt kétszer annyi ideig élt, mint legtöbb társa. Mindennapi munkája után egyre többen hívták ki gyorsasági és erőt próbáló versenyekre, és a kis pej mén sorra nyertesként került ki ezekből a párbajokból.


Figure (Justin Morgan)

„Justin Morgan lovának” hamarosan híre ment már nem csak a környéken azzal, hogy minden őt kihívó versenylónál gyorsabban futott, és minden hidegvérű munkalónál nagyobb súlyt bírt elhúzni, de egyre kedveltebb fedezőmén is vált belőle az egész keleti partvidéken. Nem csupán közvetlen utódaira, hanem több generáción átívelő módon is kiválóan örökítette rendkívüli tulajdonságait: intelligenciáját, jó természetét, szívósságát, munkakedvét, és mindhárom jármódban biztos lábú, térölelő harmonikus mozgását. Figure, azaz „Justin Morgan” ezzel Amerika első lófajtáját alapozta meg.

 Figure 1821-ig élt, de sok leszármazottja közül különösen három fia, Sherman, Bulrush és Woodbury vált híressé, és folytatta méltó módon apja hagyatékát. A mai napig, minden regisztrált Morgan ló visszavezethető a fajta eredeti alapító ménjéhez.

Amerika nemzetté válásával együtt országszerte egyre inkább elterjedt a Morgan. Sokoldalúsága, ami szinte nem ismert határokat kiemelte a többi fajta közül. Ennek köszönhetően a Morgan lett az egyik legkedveltebb munkaló, marhaterelő ló, postakocsiló, sportló és családi ló.

Az 1840-es évekre a Morgan vált az ügetőversenyek nagy favoritjává, és döntötte meg sorra az akkori világrekordokat. Az amerikai polgárháborúban a lovashadsereg és a nehéztüzérség is a Morgan lovakat részesítette előnyben, mivel minden más lónál jobban és tovább bírták a háború kíméletlen élet-, és munkakörülményeit. Az aranyláz és a nyugatra való terjeszkedés idején Morgan lovakkal hódítottak újabb és újabb területeket az első telepesek, és a nagy ranchek kialakulásával a Morgan vált a legmegbízhatóbb marhaterelő lóvá kifejezetten jó „cow-sense”-ének köszönhetően.

A XIX. század vége felé egyre nagyobb divatja lett a nagyobb termetű lovaknak. És ezzel egyidőben vette kezdetét a Morgan lovak keresztezése más fajtákkal azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a Morgan ló kiemelkedő képességeit és szépségét átörökítsék más magasabb testalkatú fajtákra. Ennek eredményeképpen az vált nyilvánvalóvá, hogy bármilyen fajtájú kancát fedeztettek vele, a Morgan domináns génjeinek köszönhetően nagy sikerrel járult hozzá más lófajták (többek között az a Magyarországon is igen kedvelt Quarter) minőségének javításához, ezzel párhuzamosan azonban a Morgan ló népszerűsége kissé alábbhagyott.

A Morgan ló jellemzői, és hasznosítása:

“A feje középnagy, lapockája dőlt, marja kifejezett. Mellkasa mély, lábelőrevitele szabályos, lapockájának szabad mozgása térnyerő járást tesz lehetővé. A klasszikus Morgan ló dongás mellkasú, jól zárt törzsű, ágyéka erős, feszes. A hát inkább rövid, de széles és jól izmolt. A szár erős csontozatú. A tenyésztési szabályzat szimmetrikus fart és és szabályos hátsó lábakat ír le. Csűdjei meredekek. Tanulékony, kitartó fajta, hosszú élettartamú. Alkalmazkodó típus, jó tulajdonságainak köszönhetően az egész világon elterjedt. Akciós mozgású, kitartó, kemény fajta. Kifejezetten sokoldalú a hasznosítása, figyelemre méltó a teljesítménye nyereg alatt és kocsihúzásban is. Westernlovaglásra és szabadidőlóként is jól hasznosítható. A mai napig használják szállítási munkákra is.” (szöveg forrás: Wikipedia)


Morgan kanca


Morgan mén

A jelenről...

Ma a Morgan lovak reneszánszát éli a világ, ahogy egyre nagyobb igény támad a megbízható, készséges, jól kezelhető családi és hobbilovakra, miközben egyre többször találkozunk velük a különböző versenypályán ás arénában is. A lovassport legtöbb ágában megállják a helyüket: közkedvelt, dinamikus show-lovak, érzékeny díj-, és ugrólovak, kitartó távlovak, együttműködő túra, és hobbilovak, de nagy előszeretettel használják őket a legkülönbözőbb western versenyeken, lovas-bemutatókon, a fogatsportban, sőt rendőrlóként és terápiás lóként is.

„A morgan horse sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy egyazon morgan horse nemegyszer western pleasure versenyen, díjlovaglásban, díjugratásban és terepversenyen is starthoz áll.” (forrás: www.pointernet.pds.hu)

Az amerikai kontinensről hódító útjára indult Morgan azóta megjelent Canadától Dél-Amerikán át egész Ausztráliáig. Európában Nagy Britannia, Németország és Svédország vált elsősorban a Morgan ló európai fellegvárává, ugyanakkor Magyarországon ez a lófajta sajnálatos módon még szinte ismeretlen.

Az első Morgan ló magyarországi importjára az USA-ból 2009-ben került sor, de az azóta hazánkban is elindult tenyésztésnek köszönhetően mára egyed számuk már eléri a 13-at (erről bővebben a következő részben számolunk be).

Azoknak tehát még itthon nem ismerik a „Morgan horse”-t, szívből ajánljuk ezt az Amerikában legsokoldalúbbnak tartott fajtát, amelyik a népszerűségi skálán ma is a negyedik helyen szerepel. Kialakulásának története, amiről e cikk keretében csak röviden írhattunk, olyan különleges és izgalmas, hogy még Walt Disney-t is megihlette, és "Justin Morgan Had a Horse", (azaz "Justin Morgannek volt egy lova") címen 1972-ben filmre vitte a történetet. Aki pedig olvasta N. Evans „Suttogó” című könyvét, az tudja, hogy a történet főszereplője, Pilgrim ugyancsak egy Morgan. A történelem során nem sok lóról készült életnagyságú szobor, sem síremlék – a Morgan lófajta alapító ménjéről igen!

„Justin Morgan kis lova, Figure tehát tényleg tudott valamit. És a morgan horse szerelmesei, akik mindvégig kitartottak az általuk megkedvelt fajta mellett, úgy tűnik, kiváló munkát végeztek. Hiszen a morgan horse - mint láthatjuk - ma is éppolyan sokoldalú, megbízható, szép és jó ló, mint amikor első képviselője a múlt század végén Vermontba érkezett!” .” (forrás: www.pointernet.pds.hu)

 

 (Megjegyzés: A képeket az Amerikai Morgan Ló Szövetség engedélyével közöltük)


website ikon 2


© ShannonVale Morgans 2019